Szilágyi László előadásának vezérvonala:
Elsőre nehéz megfogalmazni, mi az a népi gyógyászat, de hát mi nem az. Minden gyógyító módszer közvetlenül vagy áttételesen a népi módszerekből eredeztethető. Még a képalkotó eljárásokat is megelőzte a “látó” emberek tudása. A tanítvány mára megtagadta mesterét, a népi módszerek lenézettek, elavultak lettek a tudomány emberének látásmódjában.
Mégis a népi gyakorlat fennmaradt, nem helyettesíthető az akadémiai módszerekkel. A két különváló szemléletmód egymás kiegészítésével szolgálhatná az ember fejlődését.
Megmaradva a saját népi területünkön tapasztalható amit tanultunk is, hogy egyes tudás területekre visszatérve, de azt magasabb szinten megismerve fejlődhetünk, spirálisan emelkedve időben és tudás területeken át. Tapasztalhatjuk, hogy minden korban és minden földrajzi területen újra és újra hasonló helyzetekbe botlik az ember. Mani püspök idején (kb. III. század: “Mani gyöngy énekek“), XIV. században Londonban (“Élet a középkorban” című könyv) és a XX században a Kárpát medencében (“Hegyet hágék, lőtöt lépék” című könyv) hasonlóan az égi erőkben bíztak, tőlük kértek segítséget a nép gyermekei, s az anyagi világ (a tudomány) idővel egyre jobban kisajátította az élet szent hármassága (test-lélek-szellem) szerinti világlátást.
Azért, hogy megkíméljük magunkat a kudarcoktól. Érdemes újra és újra átvizsgálni korábbi tanulmányainkat, hogy az idővel magunkba szívott tapasztalatokkal kiegészítsük azokat, a mindig jelentkező újdonságok mögött meglássuk a mindig jelenlévő vezérfonalat: segíteni úgy ahogyan lehet.