2023. XVII. Szabolcs-nap beszámoló

2023. július 30.-án tartottuk a XVII. Szabolcs-napot Pécs-Mecsekszabolcson a Szabolcs Emlékparkban.

Az esemény kapunyitása kuruc-kori szakállas puskával már hagyományosnak számít.

Az egyik fő programnak számított Völgyi Gábor Festménykiállítása. Ő Pécs egyik legszerényebb festőművésze, aki nem szeret tehetségével bölcsködni. A megszokotthoz képest hatalmas méretű festményei mellett a teaművészetet sem aprózza el, szívvel-lélekkel, minőséget nyújt mind a két területen. Övé a Pécsi Teapont https://www.pecsitea.hu/ – ha minőségi teát szeretnél.

Völgyi Gábor Festménykiállítása

A keleti mozgásformák gyakorlását semmiképpen sem hagytuk ki, jó kedvvel követtük Szőts Rózsa jóga oktató, a Napüdvözlet Egyesület elnökének mozdulatait, tudván jótékony hatásait az egészségre. Minden ilyen alkalommal abban bízunk, hogy sikerül megszerettetni a mozgást és ez által az egészséges életmódot a program résztvevőivel.

A nap folyamán érdekes előadásokat hallgathattunk. Az egyik előadónk Fülöp Szabolcs volt, aki egy Ady idézettől indulva – “Az Élet szent okokból élni akar” – fejtette ki életszemléletét. Ő a székelydályai „bivalyos” lekész, akinek a kézműves bivaly sajtjai Székelyföldön híresek. Géczy Gábor egyik legrégebbi barátja. Szabolcsot akármeddig is szívesen hallgattuk-hallgatjuk, óriási a tárgyi és tapasztalati tudása.

További két meghívottunk, Buczkó Máté és Kiss Erzsébet, Erzsi egymást zseniálisan kiegészítve beszéltek a gyógynövényekről. Az volt a legjobb, hogy az általános ismereteken túl a saját tapasztalataikról, megélésükről meséltek a gyógynövényekkel kapcsolatosan. Erzsinek külön köszönjük, hogy szemléltetésül gyógynövényekkel megrakott kosárral érkezett az előadásra.

Érdemes meghallgatni a rögzített előadások videóit.

A gluténmentes örömfőzésre a közös étkezés alatt került sor, kötetlenebb formában. Frissen grillezett bivaly sajttal tele szájjal, jóízűen falatozva beszéltük meg az elkészített ételek hatását az egészségre, ötleteket, tanácsokat adtunk egymásnak.

Amit kiemelnénk, azok a közösségi „játékok voltak”, amikor a futballpályán összegyűlve és összekapaszkodva – lányok, asszonyok külön, fiúk, férfiak külön – megtapasztalhatták, hogy mit jelent egymást megtartani, asszonyi vagy férfiúi módon. Íjászkodásra is sort kerítettünk.

A visszatekintőben fontos megemlítenünk azokat a kedves embereket, akik nemcsak jelenlétükkel, de szorgalmas munkájukkal is támogatták a rendezvényünket. Köszönjük a Kalácska Sütő csapatának, Hidegkuti Németh Dórának és párjának a felajánlott és a helyszínen sütött isteni kürtöskalácsokat.

Füles Sütődéjének is köszönjük a szeretettel sütött kenyerüket: adalékmentes kovászos kenyereket, erdélyi burgonyás kenyereket és kovászos rozsvekniket kaptunk tőlük. Komlón a Piaccsarnoknál vagy Mánfán a Rongyszamár Bufénél (https://www.facebook.com/rongyszamar/) kaphatóak ezek a finom csodák. Ki ne hagyjátok!

Minden évben jó együtt lenni: tudásokkal, jó élménnyel, egymásnak itt vagyunk. Ha kedvet kaptál, csatlakozz legközelebb, figyeld az eseményt, mert 2024-ben is lesz Szabolcs-nap.

0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük