Állandó programok

TeSzedd: Kiemelt fontosságú számunkra az egyedi mikroklímájú és ökológiai rendszerű forrás és tó környékének rendbe tétele. Folyamatosan teszünk a település környezeti értékeinek megóvásáért. A Szabolcs Emlékpark megtisztítását a Föld Napja, TE-SZEDD és további napokon önkénesek bevonásával végeztük.

Nemzetközi nőnap támogatása: Minden évben hozzájárulunk az Asszony Klub nemzetközi nőnapi rendezvényének megszervezéséhez/támogatásához, ahol a településrész hölgytagjai jelennek meg. Az est immár hagyományosan vacsorával, majd táncos mulatsággal zárul.

Gyereknap: A gyereknap alkalmával a helyi óvodában fagylatot osztunk vagy állatkerti látogatást szervezünk a gyerekeknek.

Szabolcsnap: 2020-ban 24. alkalommal rendeztük meg a Szabolcs Nap elnevezésű rendezvényünket, a falu napját. A program részeként változatos előadókat hívunk meg szerves műveltséggel kapcsolatos különféle előadás és könyvbemutató megtartására, amelynek keretében a kultúra és a hagyományőrzés jelentőségét emeljük ki. Emellett van rovásírás foglalkozás, gyógynövényes tanácsadás, népi gyógymódok bemutatása. A pécsi Baranta csapat színvonalas harci bemutatója szerves része a programnak, és bárki kipróbálhatja őseink harci eszközeit. Érdeklődőknek van arc- vagy testfestés: népi motívumok, mint mindennapi életünk díszei. Pécsi dobkör tagjai is megtisztelnek jelenlétükkel és a nap folyamán mindenki vendégünk egy tál pincepörköltre! Legközelebb is szívesen látunk mindenkit!

Mindenki Karácsonyfája: Hosszú évek szokása Szabolcsfaluban a „Mindenki Karácsonyfájának” felállítása, melyet évente decemberben megteszünk. Az Egyesület számos tagja segédkezik a munkálatokban, de a helyi lakosság és érdeklődők is kiveszik a részüket a díszítésben. A díszek a Pécsi Origami Kör együttműködésével készültek. A térre kihelyezett nagy fenyőfát évről-évre egy helyi lakos ajánlja fel. A hidegre való tekintettel az egyesület tagjai meleg teával várják a résztvevőket. A fa feldíszítése után felvesszük a kapcsolatot a helyi szolgáltatóval, aki díszkivilágítással emeli tovább az ünnepvárás hangulatát.

MAG-os képzések és Tanulmányutak

A Baranya MAG-nak évtizedes tapasztalata van a népi gyógyászat tanításában és művelésében. Baranyában már 2015 óta tartunk népi gyógyászati képzést, ismeretterjesztő előadásokat. Kápát-medence szinten működő kapcsolataink révén széles körből elérhetők az oktatóink.

Egészségnapok

Az ország több településén megfordulunk már a „Baranya MAG-os Sátor” egészségmegőrző program keretében, falunapokkor, közösségi rendezvényeken. Megyünk, ahova hívnak és szívesen látnak. Ugyanakkor mi is szervezünk vagy segítünk megszervezni ilyen programokat, ahol igény van rá. Erdélyben: Parajdon, Felsősófalván, Székelykeresztúron a Baranya MAG közösség erős támogatásával jöttek létre Egészségnap elnevezésű 2 napos népi gyógyításon alapuló programok. Többnyire a helyi és környékbeli MAG közösségeknek szól a meghívás, MAG-os gyógyítóknak, ugyanakkor a téma iránt érdeklődők, betegek, egészségi vagy lelki segítségre szorulók előtt egyaránt nyitottak ezek a rendezvények. Csontkovácsolás, kenés, inazás, köpölyözés, piócázás, rováskártya fejtés, hangterápia, energia kezelések, gyógyító beszélgetések zajlanak ilyenkor.

A szervezett rendezvények, képzések, Egészségnapok, Tanulmányutak olyan keretet kívánnak biztosítani az emberek számára, ami hasznos és egészséges. Közvetlenül ez az egész családra kihat, közvetetten a szűkebb, majd tágabb közösségi térre, ahol az egyének megfordulnak, tevékenykednek.