XXIV. Szabolcs-napi visszatekintő

Érdekes érzés szervezőként az az izgalommal tele kellemes feszültség a reggeli előkészületek alatt, hogy milyen is lesz a napunk. Kicsit nehezen gyűltünk, igazi szabadságolós nyári nap volt. De aztán összejött egy maroknyi csapat és bemelegítettünk.
A mozgás népszerűsítésére Szőts Rózsát kértük fel, a Napüdvözlet Egyesület vezetőjét, aki Do-In (keringéstjavító) gyakorlatokkal készült. Önállóan is lehet otthon gyakorolni >> útmutatása alapján.
Ezzel párhuzamosan Rajkovits Ede, a Baranta mozgalmat képviselve íjászatot tanított az érdeklődőknek. Volt is olyan résztvevő kisfiú, aki abba sem akarta hagyni.

Délben a közös ebéd a „Magyarok asztala rend” szerint zajlott, ami azt jelentette, hogy az egyénileg hozott ételt kitettük egy asztalra, és megosztottuk egymással. Ilyen módon igencsak változatossá tud válni a közös étkezés, már már lakomának is mondható.

Gulyás Judit énekes megnyitója különleges volt: tibeti hangtállal együtt énekelt és párja dobolása kísérte. >> Áldást osztó dallal kezdtük a programokat, majd Szilágyi László >> rendhagyó előadását hallhattuk a népi gyógyászat lényegéről, másfajta viszonyulások a témához és önmagunkhoz.

Utána a jelenlévőknek adatott meg a lehetőség, h bemutatkozzanak, meséljenek magukról, hozott és gyakorlott tudásukról. A beszélgetést énektanulás és közös éneklés színesítette. Jól esett együtt zengetni hangszálainkat, igazán felemelő érzés volt.
A beszélgetést kellett azért moderálni, mert minduntalan feljöttek olyan aktuális témák, amik valóban fontosak (pl. kül. rendelkezések bevezetése), csak éppen nem képezte beszélgetésünk tárgyát.
Sikerült végiglavírozni mindenkin, aki óhajtott beszélni. Sok érdekességet tudhattunk meg a másikról.

Kis szünet után Cseke Lajosé lett a szó, aki odaadással mesélt az életéről, könyveiről. Felvételt is készítettünk a beszélgetésről, így ezt nem is részletezném, hanem szeretettel >> ajánlom megtekintésre.

Mindvégig jelen volt a kis kézműves standjával Szalma Valéria, a Szalma Mater agyagozó élményműhely megálmodója, ezúttal köszönjük, h megtisztelt minket  azzal, hogy a munkáit is elhozta és megmutatta.

Családias, laza hangulatúnak, ugyanakkor színesnek, vidámnak és töménynek mondható a szabolcsnapi rendezvényünk. Köszönjük a sok pozitív visszajelzést és örülünk, hogy kellemesnek élték meg az együtt töltött időt a résztvevők. Ez volt a legfőbb célunk. Ezek szerint sikerült!

Úgy tűnik, megvan már a központi témája a következő szabolcsnapi rendezvénynek, ahová várunk és visszavárunk minden kedves Egyesületi tagot, barátot, támogatót.

0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük